Fortepan/Album059

Papp István: A magyar kommunisták 1918-1989

Írta: Ratio Műhely, 2024. 12. 19.

Az epizódban a magyar kommunista mozgalom történetéről és annak ellentmondásos örökségéről beszélgetünk Papp István A magyar kommunisták 1919-1989 című könyve alapján. A kötet átfogó képet nyújt arról, hogyan jelentek meg az első kommunisták Magyarországon, milyen történelmi körülmények között próbálták meghonosítani az eszmét, és miként alakították át az országot három jelentős időszakban: 1919-ben, 1945-ben és 1956-ban. A szerző bemutatja, hogyan ütközött a Szovjet-Oroszországból származó ideológia a magyar társadalom ellenállásával, és miként formálta át az eszme maga is a hazai valóságot. A könyv nemcsak a legismertebb nevek – Kun Béla, Rákosi Mátyás, Nagy Imre, vagy Kádár János – szerepét tárja fel, hanem a mozgalom intellektuális és politikai oldalát is megvilágítja, Lukács György, Déry Tibor, vagy épp Szamuely Tibor és Péter Gábor példáján keresztül. A belső frakcióharcok, a politikai viták, az ellenfelek kíméletlen megsemmisítése és a mozgalom kényszerű átalakulásai mind szerepet kapnak ebben az átfogó történeti utazásban. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, hogyan próbálták a magyar kommunisták átalakítani az országot, milyen belső és külső kihívásokkal kellett szembenézniük, és milyen nyomot hagyott mindez a mögöttünk álló évszázadon. Az epizód betekintést nyújt a kommunista eszme magyarországi történetének kevéssé ismert részleteibe és azok máig tartó hatásaiba.

Hasonló bejegyzések

Egyéb, Egyetemes történelem

Srebrenica 1995: Hogyan történhetett meg? | Ratio Podcast | Juhász József

1995 nyarán, a boszniai háború egyik legsúlyosabb epizódjaként, a boszniai szerb erők elfoglalták az ENSZ által védett övezetnek nyilvánított Srebrenicát. A következő napokban több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút gyilkoltak meg – ez volt a második világháború utáni Európa legsúlyosabb népirtása. A srebrenicai mészárlás 30. évfordulója alkalmából vendégünk Juhász József történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora volt. Az epizódban részletesen bemutatjuk a srebrenicai népirtás hátterét, lefolyását és azt, hogy 30 év távlatából mi mondható el az 1995 júliusi eseményekről. A beszélgetés során szó lesz: – a boszniai háború dinamikájáról és a boszniai szerbek, valamint bosnyákok közti konfliktus kialakulásáról, – az ENSZ szerepéről és Srebrenica védett övezetté nyilvánításáról, – valamint a város 1995-ös elfoglalásáról, a bosnyák férfiak és fiúk elkülönítéséről és a tömeges kivégzésekről. Az epizódban Juhász József Nyugat-Balkán rendhagyó története című könyvéről is, amely a térség 20. és 21. századi történetének szélesebb összefüggéseit mutatja be. A kötet olyan témákat érint, mint a megkésett nemzetté válás folyamata, a multietnikus államiság kihívásai, a nacionalizmus térnyerése, az államszocializmus öröksége, valamint a kisállamok és nagyhatalmak viszonyrendszere a versailles-i, jaltai és poszt-jaltai korszakokban.

Írta: Ratio Műhely, 2025. 07. 29.
Olasz maffia 1
Egyéb

Andreides Gábor: Az olasz maffia a 20. század második felében – Ratio Podcast

Aligha akad olyan, akinek be kellene mutatni a Keresztapát, a Nagymenőket vagy A sebhelyesarcút – a maffia világa elsősorban a filmvásznon keresztül vált ismertté számunkra. De vajon mennyire tükrözik ezek az alkotások a valóságot? Legújabb adásunkban arra vállalkoztunk, hogy közelebbről is megvizsgáljuk az olasz maffiát a 20. században: hogyan működött, milyen elvek mentén szerveződött, és melyek voltak legfontosabb jellemzői. Vendégünk Andreides Gábor volt, akivel többek között arról is beszélgettünk, milyen szerepet játszott a vallás a maffia életében, hogyan fonódott össze a szervezet a politikával, és mit is jelent valójában a Cosa Nostra. Az adásban ezekre, és sok más izgalmas kérdésre is választ kaphattok. Tartsatok velünk!

Írta: Ratio Műhely, 2025. 07. 12.
Image
Egyéb, Magyar történelem

Könnyű harckocsik a magyar királyi Honvédség szolgálatában – 1. rész

A huszadik század nagy első világháborús összecsapásai bebizonyították, hogy a harckocsik jelenléte a csatatereken alapvető taktikai előnyt biztosít a hadviselő felek számára. A páncélos járművek képesek voltak áttörni a statikus védelmi rendszereket, így meghatározó szerepet kaptak a modern hadviselésben. A győztes hatalmak ennek megfelelően olyan békefeltételeket szabtak a legyőzött államok számára, amelyek közé tartozott a páncélozott harceszközök teljes tiltása is.

Írta: Gyula Tolnai, 2025. 05. 29.
Ratio 01 17.00 36 35 25.still004
Egyéb, Egyetemes történelem, Podcast

Beszámoló a Lengyel-magyar 20. századi kapcsolatokat bemutató podcast-sorozatunkról

A Wacław Felczak Alapítvány támogatásával megvalósuló évad során nyolc epizódon keresztül jártuk körbe a két nemzet közös, 20. századi történelmét. A munkában öt történész, polonista (Tefner Zoltán, Kovács István, Mitrovits Miklós, Kiss Gy. Csaba, Pál Benedek) és egy filmesztéta (Zalán Márk) segített bennünket. Bátran kijelenthetjük, hogy mindannyian szakterületük legkiválóbb Lengyelország szakértői, éppen ezért nagy megtiszteltetés volt őket stúdiónkban fogadni.

Írta: Ratio Műhely, 2025. 03. 21.

A weboldalunk sütiket (cookie) alkalmaz a jobb felhasználói élmény érdekében.

További információ: Süti tájékoztató

Összes elfogadásas