Vadászgépektől a sörökig

Krajcsír Lukács: Vadászgépektől a sörökig

Írta: Ratio Műhely, 2024. 12. 19.

Továbbra is izgalmas történelmi témákkal jelentkezünk, de ezúttal nemcsak hallgathattok minket, hanem láthatjátok is a beszélgetéseket. Célunk, hogy a múlt eseményeit és összefüggéseit még közelebb hozzuk – kapcsolódjatok be, mert a történelem most új megvilágításba kerül! 🌟📚!

Az epizódban Csehszlovákia hidegháborús külpolitikájának egy különösen izgalmas és kevéssé ismert aspektusáról beszélgetünk: a harmadik világ országaival kialakított kapcsolatairól. A könyv Észak-Afrika és a Közel-Kelet példáján keresztül mutatja be, hogyan vált a viszonylag kis méretű és lakosságú ország jelentős szereplővé ezekben a régiókban. A szerző részletesen tárgyalja, miként támogatta Csehszlovákia Izrael létrejöttét és első háborúját, hogyan alakította a hidegháború menetét az Egyiptommal kötött fegyvervásárlási szerződés, és milyen szerepet játszott a dekolonizációs folyamatokban.

Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok miért volt érdekes Csehszlovák fegyvereket vásárolni még Nyugat-barát arab államoknak is, hogyan működött a prágai külpolitikai és katonai hálózat a Közel-Keleten, vagy éppen milyen összefüggések lehetnek a hatnapos háború és a prágai tavasz között. Az epizód betekintést nyújt a magyar történeti irodalom számára is kevéssé ismert forrásokra alapozott kutatásba, amely új perspektívát kínál a hidegháború diplomáciai és katonai történetéhez.

Hasonló bejegyzések

Egyéb, Egyetemes történelem

Srebrenica 1995: Hogyan történhetett meg? | Ratio Podcast | Juhász József

1995 nyarán, a boszniai háború egyik legsúlyosabb epizódjaként, a boszniai szerb erők elfoglalták az ENSZ által védett övezetnek nyilvánított Srebrenicát. A következő napokban több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút gyilkoltak meg – ez volt a második világháború utáni Európa legsúlyosabb népirtása. A srebrenicai mészárlás 30. évfordulója alkalmából vendégünk Juhász József történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora volt. Az epizódban részletesen bemutatjuk a srebrenicai népirtás hátterét, lefolyását és azt, hogy 30 év távlatából mi mondható el az 1995 júliusi eseményekről. A beszélgetés során szó lesz: – a boszniai háború dinamikájáról és a boszniai szerbek, valamint bosnyákok közti konfliktus kialakulásáról, – az ENSZ szerepéről és Srebrenica védett övezetté nyilvánításáról, – valamint a város 1995-ös elfoglalásáról, a bosnyák férfiak és fiúk elkülönítéséről és a tömeges kivégzésekről. Az epizódban Juhász József Nyugat-Balkán rendhagyó története című könyvéről is, amely a térség 20. és 21. századi történetének szélesebb összefüggéseit mutatja be. A kötet olyan témákat érint, mint a megkésett nemzetté válás folyamata, a multietnikus államiság kihívásai, a nacionalizmus térnyerése, az államszocializmus öröksége, valamint a kisállamok és nagyhatalmak viszonyrendszere a versailles-i, jaltai és poszt-jaltai korszakokban.

Írta: Ratio Műhely, 2025. 07. 29.
Olasz maffia 1
Egyéb

Andreides Gábor: Az olasz maffia a 20. század második felében – Ratio Podcast

Aligha akad olyan, akinek be kellene mutatni a Keresztapát, a Nagymenőket vagy A sebhelyesarcút – a maffia világa elsősorban a filmvásznon keresztül vált ismertté számunkra. De vajon mennyire tükrözik ezek az alkotások a valóságot? Legújabb adásunkban arra vállalkoztunk, hogy közelebbről is megvizsgáljuk az olasz maffiát a 20. században: hogyan működött, milyen elvek mentén szerveződött, és melyek voltak legfontosabb jellemzői. Vendégünk Andreides Gábor volt, akivel többek között arról is beszélgettünk, milyen szerepet játszott a vallás a maffia életében, hogyan fonódott össze a szervezet a politikával, és mit is jelent valójában a Cosa Nostra. Az adásban ezekre, és sok más izgalmas kérdésre is választ kaphattok. Tartsatok velünk!

Írta: Ratio Műhely, 2025. 07. 12.
Image
Egyéb, Magyar történelem

Könnyű harckocsik a magyar királyi Honvédség szolgálatában – 1. rész

A huszadik század nagy első világháborús összecsapásai bebizonyították, hogy a harckocsik jelenléte a csatatereken alapvető taktikai előnyt biztosít a hadviselő felek számára. A páncélos járművek képesek voltak áttörni a statikus védelmi rendszereket, így meghatározó szerepet kaptak a modern hadviselésben. A győztes hatalmak ennek megfelelően olyan békefeltételeket szabtak a legyőzött államok számára, amelyek közé tartozott a páncélozott harceszközök teljes tiltása is.

Írta: Gyula Tolnai, 2025. 05. 29.
Ratio 01 17.00 36 35 25.still004
Egyéb, Egyetemes történelem, Podcast

Beszámoló a Lengyel-magyar 20. századi kapcsolatokat bemutató podcast-sorozatunkról

A Wacław Felczak Alapítvány támogatásával megvalósuló évad során nyolc epizódon keresztül jártuk körbe a két nemzet közös, 20. századi történelmét. A munkában öt történész, polonista (Tefner Zoltán, Kovács István, Mitrovits Miklós, Kiss Gy. Csaba, Pál Benedek) és egy filmesztéta (Zalán Márk) segített bennünket. Bátran kijelenthetjük, hogy mindannyian szakterületük legkiválóbb Lengyelország szakértői, éppen ezért nagy megtiszteltetés volt őket stúdiónkban fogadni.

Írta: Ratio Műhely, 2025. 03. 21.

A weboldalunk sütiket (cookie) alkalmaz a jobb felhasználói élmény érdekében.

További információ: Süti tájékoztató

Összes elfogadásas