A Wacław Felczak Alapítvány támogatásával megvalósuló évad során nyolc epizódon keresztül jártuk körbe a két nemzet közös, 20. századi történelmét. A munkában öt történész, polonista (Tefner Zoltán, Kovács István, Mitrovits Miklós, Kiss Gy. Csaba, Pál Benedek) és egy filmesztéta (Zalán Márk) segített bennünket. Bátran kijelenthetjük, hogy mindannyian szakterületük legkiválóbb Lengyelország szakértői, éppen ezért nagy megtiszteltetés volt őket stúdiónkban fogadni.
Az első epizód során Tefner Zoltán Tanár Úr látogatott el a stúdiónkba, akivel arról beszélgettünk, hogy az első világháború során, milyen alternatívái voltak egy lengyel állam esetleges létrejöttének. 1914-ben Lengyelország ugyanis hiányzott Európa térképéről, területét három nagyhatalom, Poroszország, Oroszország és a Habsburg Birodalom osztotta fel több mint egy évszázaddal korábban. A lengyel társadalom azonban egy pillanatra se adta fel a reményt függetlensége helyreállítására, és türelmesen várták a megfelelő alkalomat, melyet ők is egy háború formájában képzeltek el. Habár 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia úgy érezhette, hogy a lengyel kérdésben elsőbbséget élvez (ausztropolonizmus), hamarosan kiderült, hogy Németország ezt egészen másként gondolta (germanopolonizmus). A beszélgetés során fényt derítettünk arra is, hogy a bécsi közös külpolitika mögött, milyen érzéseket táplált a budapesti magyar kormányzat egy elkerülhetetlenül létrejövő Lengyelországgal kapcsolatban.
A második epizód során Kovács István polonista, történész és író látogatott el a stúdiónkba, aki az újonnan létrejövő Lengyelország államiságának megszilárdulásáról mesélt nekünk. Az epizód során részletesen kitértünk a lengyel-szovjet háború legfontosabb eseményeire, melynek során a magyar állam kritikus pillanatban nyújtott segítséget a vereség szélére sodródott lengyel hadseregnek. Ezt az eseményt nevezi méltán a történetírás a „visztulai csodának”.
Harmadik alkalommal Mitrovits Miklós történész volt a vendégünk, akivel Budapest és Varsó két világháború közötti kapcsolatairól beszélgettünk. Sikerült-e a magyar politikai elitnek egyfajta szövetséget építeni a lengyel kormányzattal, vagy a hagyományos baráti viszony egyelőre csak a társadalmi kapcsolatok szintjén maradt? Bárhogyan is, de mielőtt Németország lerohanta volna Lengyelországot, a magyar fél igyekezett mindenről tájékoztatni a lengyel vezetést. Ezt követően pedig a Teleki-kormány nem volt hajlandó megengedni, hogy a német katonák Magyarországról támadják Lengyelországot.
Negyedik alkalommal is Mitrovits Miklóssal beszélgettünk, és talán meglepő, de arra jutottunk, hogy az 1939-es esztendő − annak ellenére, hogy Lengyelország újra eltűnik Európa térképéről − a két ország kapcsolatainak egyik fénypontját jelenti. 1939 szeptemberében ugyanis a náci Németország minden tiltakozása ellenére Magyarország több ezer lengyel menekültet fogadott be, akiknek nagy része nyugatra távozhatott, hogy folytassa a harcot a német háborús gépezet ellen. Azok pedig, akik Magyarországon maradtak, egészen a német megszállásig biztonságban, már-már szabadnak érezhették magukat.
Visszatérő vendégünkkel, Mitrovits Miklóssal az ötödik epizód során beszélgettünk utoljára, akivel ezúttal a lengyel-magyar kapcsolatok 1945 és 1970 közötti eseményeit tárgyaltuk meg. Ahogy arra a beszélgetés során Mitrovits rávilágított, annak ellenére, hogy mindkét ország a Szovjetunió által dominált kommunista blokkhoz volt kénytelen csatlakozni, a politikai kapcsolatok nem alakultak felhőtlenül. Másképp zajlott le a szovjetizálás, a kommunista diktatúra kiépítése is. Miközben Magyarországon sikerült megtörni az egyházakat, és kollektivizálni a mezőgazdasági termőföld jelentős részét, Lengyelországban a LEMP, azaz a Lengyel Kommunista Párt egyiket sem tudta véghezvinni. 1956-ban aztán újra megmutatkozott a két nép barátsága: a lengyel társadalom nem felejtette el, hogy 1939-ben több ezer menekültet fogadott be Magyarország, és jelentős humanitárius segélyt nyújtott a szabadságharcát vívó budapesti forradalmároknak.
A hatodik epizódban Kiss Gy. Csabát, az MDF egykori alapítóját, polonistát, művelődéstörténészt láttuk vendégül. A beszélgetés fonalát 1970-ben vettük fel, és arra kerestük a választ, hogyan próbált meg Edward Gierek kiépíteni egy lengyel szocialista jóléti államot, és végezetül, hogyan vallott kudarcot. Az újabb áremelések következtében 1976-tól sztrájkhullám söpört végig egész Lengyelországon, majd a gdański hajógyárban létrejött a Szolidaritás mozgalom, mely végül meghátrálásra kényszerítette a Lengyel Egyesült Munkáspártot. Beszélgetésünk 1981 decemberében ér véget, amikor Jaruzelski tábornok vezetésével a lengyel hadsereg megszállta az országot, internálta a Szolidaritás vezetőit, és szükségállapotot hirdetett ki.
Hetedik, utolsó előtti epizódunkban Pál Bendek, a bécsi Közép-Európa Egyetem doktorandusz hallgatója volt podcastunk vendége. A jelenleg Varsóban élő, ott kutató történésszel az 1981 decemberében bevezetett hadiállapotról, illetve az utána következő lengyel mindennapokról, politikai életről beszélgettünk. Az epizód során kitértünk A lengyel ellenzék és az állampárt évtized közepétől egyre élesedő harcaira, és körbejártuk a lengyel, illetve magyar rendszerváltások sajátosságait, hasonlóságait, illetve eltéréseit. Az informatív beszélgetés során röviden kitekintettünk a 90-es évek első felének rendhagyó politikai eseményeire is.
Végezetül, kissé rendhagyó módon, nyolcadjára nem elsősorban a történelemé volt a főszerep, ugyanis Zalán Márk filmesztéta segítségével a lengyel, illetve a magyar filmtörténet közötti hasonlóságokat, illetve kapcsolatokat igyekeztünk megvilágítani. Kijelenthetjük, hogy a két ország filmművészete szorosan követte a bel-, illetve világpolitikai eseményeket. Az 1945, valamint 1990 között készült lengyel és magyar alkotások között mindeközben számos világszínvonalú mozi készült, gondoljunk itt például Andrzej Wajda vagy Jancsó Miklós alkotásaira. Az államszocialista időszakban készült filmek jelentős része igazi közép-európai specifikum: jelentésük és mondanivalójuk elsősorban az itt élők millióinak szól.
